Tavalyi 2012-es évben a szokásos fesztiválos és konferencia jellegű megjelenéseink mellett megpróbáltunk minél nagyobb hangsúlyt fektetni a hagyományos média megjelenéseinkre is, melyek a fesztiválokkal ellentétben az egész évet képesek lefedni. Ez a törekvésünk egész sikeres volt. Az alábbi eseményeken vettünk részt vagy nyilatkoztunk:
- Tévés interjú a VOLT fesztiválon
- Index.hu-ra feltöltött videointerjú a Sziget fesztiválon (Rasztával az atomenergiáért)
- MCC Energy Summer Academy 2012 (augusztus 5-16.): A Budapesten megrendezett nyári egyetemre egy előadással készültünk.
- Rádiós interjú készült a Klubrádió, Szerepvállalás című műsorába, ahol a FINE bemutatása volt az elsődleges cél.
- Ezenkívül segítséget nyújtottunk a Radiospektív c. nukleáris témájú kiállítás megszületéséhez és a megnyitójához.
- Az Odeon moziban egy nukleáris energia témájú filmvetítést követő kerekasztal beszélgetésnek is meghívott résztvevői voltunk. A beszélgetésen részt vett: Bendarvzseszkij Anton, Perger András és Patriskov Gábor
Persze a már megszokott rendezvényeken is részt vettünk:
- VOLT - Sopron
- Efott - Velence
- Campus - Debrecen
- Hegyalja - Tokaj-Rakamaz
- Sziget - Budapest
- TIT OAH konferencia Pécsen és Győrben
és persze megtartottuk a "szakmának" szóló rendezvényinket, a minden évben megrendezésre kerül a FINE szakmai hétvégét, mely nyitva áll minden érdeklődő előtt. Itt meghívott neves előadók a saját szakterületükkel kapcsolatban tartanak előadást. 2012-ben Dunaújvárosban került megrendezésre a hétvége, azzal a céllal, hogy a paksi fiataloknak minél egyszerűbbé tegyük az eljutást. E mellett fontos, hogy a fesztiválokon résztvevő tagok naprakészek legyenek, így minden fesztiválszezon előtt tartunk egy áttekintő délutánt, ahol összeszedjük az év fontos eseményeit és megvitatjuk azokat.
Tavalyi évben nem volt lehetőségünk szakmai utat szervezni, de szerencsére a külföldi kapcsolatok ápolása ennek ellenére nem lett teljesen elhanyagolva. 2012 áprilisában a romániai finések rövid látogatást tettek Pakson, az atomerőműben.