HTML

A mag és az energia

Gonosz atomtudósok vad Cserenkov-sugárzásban a világ elpusztításán fáradoznak. (Igazából energiapolitika, nukleáris energetika, klímaváltozás, de az nem hangzik olyan jól.) A nukleráj jövője a fiatalok kezében van!

FINE a Facebookon

Bréking nyúz: megvan az elvi jóváhagyás

2009.03.30. 21:53 :: bokorszány

Hát ezt is megértük. Kisebb kormányválságok, miniszterelnök-cserék és államcsőd-fenyegetések közepette nagy egyetértésben az Országgyűlés megszavazta "Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján, a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról" szóló határozatot.

A 346 szavazatból 330 igen (95,3%), 6 nem és 10 tartózkodás. Érdemes bogarászni a részletes adatokat is, itt. Eszerint legkevésbé az MDF támogatta a határozatot, rajtuk kívül pár fideszes szavazott "félre". Igent nyomott viszont például az a Fodor Gábor, aki környvéd miniszterként még népszavazást akart a kérdésről, továbbá csaknem a teljes MSZP és FIDESZ vezérkar (már aki itt volt, és nem épp utódot keresett).

Feltehetően a mérgesebb zöldek már fényesítik a bilincseket és transzparenseket, ez pedig  nagy sajtót fog kapni - ennek elébe menve gyorsan szögezzük le: a mai döntés nem elégséges, csupán szükséges feltétele a majdani új blokk építésnek. De fontos lépés, én örülök neki.

 

26 komment

Címkék: sajtó új blokk paks 2

A bejegyzés trackback címe:

https://nukleraj.blog.hu/api/trackback/id/tr821036291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biederman · http://nukleraj.blog.hu/ 2009.03.31. 10:05:36

EK valasz is megvan: vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=267053

kicsit reszletesebben: www.energiaklub.hu/hu/hirek/?news=678

arra azert kivancsi lennek mit fognak az AB-nek beadni.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 10:47:39

Én remélem, hogy ezek után ténylegesen megindul és főképpen, hogy transzparens módon a beruházás konkrét előkészítése!

Ennek keretében pedig remélem, hogy valódi nyilvános vitában mérlegelnénk a valóban versenyző lehetőségek, később konkrét ajánlatok között!

És hogy az eddig lefolyt 2 éves "fedett" előkészítés után az érintett háttérintézmények publikus elemzéseiket is elkészítik, amelyek tartalmáról a sajtóban, konferenciákon, szaklapokba írt cikkekben lehet majd vitatkozni. És természetesen, hogy ezen elemzések elkészítésére lesznek források.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 11:38:28

@becquerel:
"Fedett": Hát hogy nem nyilvánosan már folyt az előkészítés, amint azt ugye több alkalommal is elmondották az MVM részirül és a PAZRt részirül is. Amúgy csak szópoén...

Te még lógsz nekem egy meákulpával a postomban! Nagyon hiányoltalak, hogy véleményezd a "korrekt elemzést"...

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 11:39:16

@Biederman: Alkotmánybíróság elvi határozat esetén?... Muhhhhahahahahaha!

becquerel · http://energiaalsag.blog.hu 2009.03.31. 11:59:47

@Dübörgő Atomegér:
fedett, mi? gondolom, neked nincs bajod vele.

meakulpával? nane. majd nézd meg a blogomat. amint lesz időm, foglalkozom FB tanulmányával.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 12:20:20

@becquerel:
Helyesen: "FB pamfletjével"... Tanulmányt ő nem írt, csak annak hívja...

"Fedett, mi? gondolom, neked nincs bajod vele."
A sértegetést tán mellőzzük! Ha folytatod, moderállak, nem fogok magamból hülyét csinálni, hogy felvegyem ezt a lapot.

Amúgy meg: Fedett: Nincs abban semmi szörnyű, ha egy cég bekér tanulmányokat, hogy felmérje, hogy egy vállalkozásba egyáltalán belekezdjen-e? Ezek ilyenkor még nem nyilvánosak (és ezt magától a cégtől tudhatod, hogy ez megtörtént).

Ha atomerőművi beruházásról van szó, meg állami cégről, és utána sem válik transzparenssé a döntési folyamat, na az a gond. Ezt majd meglátjuk, hogyan alakul? Amint látod, én éppen a transzparensségért emelem fel a szavamat a megtámadott hozzászólásomban is, meg itt is: nukleraj.blog.hu/2009/03/26/moderalt_hoborges

Szóval már két meákulpával lógsz.

becquerel · http://energiaalsag.blog.hu 2009.03.31. 13:35:21

@Dübörgő Atomegér: Félreértettél.

"Ezek ilyenkor még nem nyilvánosak"
"Hát hogy nem nyilvánosan már folyt az előkészítés"

Na erre mondtam, hogy nincs gondod vele -
1. ugyanis már most nyilvánosak, azaz kellene legyenek - közfeladatot ellátó állami cég stb.
2. [feltételeztem, hogy téged nem zavar az az ellentmondás, hogy] a határozatban, a minisztérium/képviselő stb. szerint arról van szó, hogy csak most kezdődhetnek el a vizsgálatok, holott azok már elkezdődtek

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 14:00:07

@becquerel:

Csúsztatsz! Viszgálni, számolgatni, becsülni bárki vizsgálhat, számolgathat, becsülhet, még te is magánszorgalomból. No meg egy cég, amelyik döntést akar hozni, hogy belevágjon, vagy se? Ha úgy dönt, hogy belevág, na akkor kell kiállni a nyilvánosság elé. Azzal, hogy "elgondolkodunk a dolgon, és lehet, hogy arra jutunk, hogy mégse", na azzal még nem kell. És ez tényleg nem zavar engem, ebben igazad van.

A határozat arról szól, hogy a KONKRÉT terveket dolgozzák ki és ne csak vizsgálják, hogy kb. megérné / kb. nem érné meg, stb... Újra csak idézni tudom a határozat végső, összegző mondatát:

"A fenti vizsgálatok elvégzése után célszerű meghatározni az új atomerőművi blokk(ok) pontos típusát, nagyságát és paramétereit, valamint a blokk(ok) kereskedelmi üzembe helyezésének időpontját."

Magyarul a KONKRÉT típusválasztás, a KONKRÉT üzleti konstrukció kialakítása stb... még mind hátra van. A részletes vizsgálatok, konkrét döntések. És közben már nyilvános az ügy. Ezt viszont neked kéne elismerni végre...

Figyu, valamit meg kell értened! Ebbe a vitába csak az szólhat bele, aki érdemben tud hozzá szólni. Szóval ezzel az alapállással, és ilyen alaptudással neked ez nem fog menni, és akkor persze úgy fog tűnni, hogy visszaigazolódik, hogy téged, mint a társadalom képviselőjét kihagynak a döntésből...

A zöldek nem gondoltak még arra, hogy pár emberüket beiratják energetikus képzésre? Csak nem fertőződnek meg, ha az igazság oly égetően nyilvánvaló a számukra... És akkor majd lehetne velük vitatkozni...

Tudom ajánlani a Műegyetemen az Energetika tsz posztgrad gépzését: www.energia.bme.hu/bme/ujproba/kezdolap_hird.html , illetve a BME Nukleáris Technikai Intézetében a reaktortechnika szakmérnöki képzést: www.reak.bme.hu/index.php?id=123

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 14:04:24

Simán el lehet ezeket végezni, mire a tervek csak körvonalazódni is kezdenek majd, szvsz...

bokorszány 2009.03.31. 14:59:56

@Dübörgő Atomegér: Hát ebben azért nem nagyon van igazad: "Ebbe a vitába csak az szólhat bele, aki érdemben tud hozzá szólni." Be is b***na, ha laza csuklómozdulattal kizárnál 9,99 millió embert a döntéshozatalból.
Ezt hívják társadalmi vitának, és ebben sajnos a hülyéket is meg kell hallgatni :-) A baj ott kezdődik, ha a hozzá nem értő lakosság nem ismeri fel, ki az aki igazat mond, és ki az aki csúsztat, hiszen - mivel nem ért hozzá - a hitelesebbnek _tűnőt_ fogja elhinni. Ezért bármilyen unalmas is, hogy mi nem vonulhatunk nagy sárga transzparensekkel az utcára, meg hogy kénytelenek vagyunk szabatosan fogalmazni és az ordas csúsztatásokat mellőzni, sajnos nincs más lehetőségünk.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 15:24:20

@bokorszány: Aha... Sajna igazad van, pedig ilyet nehezen szoktam belátni...

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 15:28:55

@bokorszány: Amúgy úgy értettem, hogy ÉRDEMBEN nem szólhat bele. Még pontosabban: érdemben NEM TUD beleszólni. Nem úgy, hogy ragtapasz a szájára.

Beszélni persze beszélhet, sőt meg is győzhet másokat... Csak kérdés, hogy az kinek jó?..

bokorszány 2009.03.31. 16:05:55

@Dübörgő Atomegér: Jahhajjj, de jó, hájjal kenegetnek, ma is érdemes volt felkelni stb. :-)

A másodikhoz: ja, sajnos ez van, nézz meg egy választási kampányt, qrvára nem számít ki mond igazat. Kit hisznek el, az a kérdés. Mondom, baromi unalmas a folytonos védekezés és korrektkedés (mert ha én egyszerűsítek egy mondatban, azonnal megtámadnak, h gonosz hazudós atomlobbi), dehát ez jutott nekünk. "El lehet menni, ha nem tetszik" :-))) Mondjuk a GP-hez, lehet jobban fizetnek.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 16:29:57

@bokorszány: Egen... Poénból kérhetnénk egyszer állásajánlatot a GP-től... De mi van, ha nem tudnék ellenállni, olyan jót kapnék? :)

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 16:41:43

@bokorszány: Amúgy én kiegészíteném a postot azzal, hogy az elvi döntésre szükség volt, hiszen az atomtörvény előírja! Nem elég, hogy az energiastratégia is ajánlotta, hogy el kell kezdeni az előkészítést!

Szóval az sem igaz, hogy ezzel már eldőlt, hogy bővül Paks -- ezzel is támadnak --, meg az sem, hogy felesleges volt az elvi döntés -- ezzel is támadnak, ugyanazok! :)

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600116.TV

7.$(2) Új nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges.

bokorszány 2009.03.31. 17:16:14

@Dübörgő Atomegér: "Amúgy én kiegészíteném a postot azzal, hogy az elvi döntésre szükség volt, hiszen az atomtörvény előírja! "
Na ezt vesd össze a post utolsó előtti mondatával: "gyorsan szögezzük le: a mai döntés nem elégséges, csupán szükséges feltétele a majdani új blokk építésnek".
Nem, nem egészítem ki :-)

Super 64 2009.03.31. 18:42:16

Nem lehet, hogy korai az öröm?
A jövő nemzedékének ombuckalakómanója kifejtette, hogy az atom márpedig az ördögtől való és így a puszta gondolata is ellenkezik a jövő nemzedék érdekeivel, mert ugye gyermekeink, unokáink, stb. NEM akarnak áramot, mert az ő laptopjaikba majd úgy a levegőből megy majd bele a delej, mert az olyan. Vagy valami ilyesmi.
A fenntartásait még meg tudnám érteni, de az, ami így kijött a fején, nettó baromság. Minimum.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 20:52:27

@bokorszány: Most megdöbbentelek!

OK, ahogy gondolod! Elfogadom, amit mondasz! Bár a két idézett mondat két teljesen különböző dolgot hangsúlyoz ki, de én akkor is tudomásul tudom venni, TOVÁBBI VITA NÉLKÜL IS, hogy nem egészíted ki és kész!

:)

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 21:02:20

@Super 64: Az ombuckamanónak valaki mondja meg, hogy jelenleg az ő fő problémája az, hogy Magyarországon nem nagyon akar kijönni a következő nemzedék az édesanyjából, első körben ezzel kéne foglalkoznia, aztán ha majd lesz jövő nemzedék, mindjárt képviselhetjük is az érdekeiket! Amúgy meg egy jól működő gazdaság, aminek ugye gerince egy jól működő energetika, pl. serkentheti a jövő nemzedék "létrejöttét" is, meg aztán pláne, hogy egy fejlett országban nőhessenek fel, nem pedig egy fejlődőben... (Így hívják elegánsan a diplomáciában a leszakadókat.)

bokorszány 2009.03.31. 21:49:35

@Dübörgő Atomegér: Kihúztad alólam a szőnyeget most rendesen, kénytelen leszek a családra önteni a bentszorult feszültséget :-)

Az ombuccmant hallottuk más környezetszennyezésekkel (netán glob felmelegedéssel) kapcsolatban is ilyen vehemensen nyilatkozni? Vagy neki is csak jobb fizetést ajánlott a GP?

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 22:14:26

@bokorszány: No meg a családi pótlék nyirbálásról sem hallottam óbégatni...

Lehet, hogy csak azt akarja kiprovokálni, hogy betömjék a száját... E kis pénccel, mondjuk...

becquerel · http://energiaalsag.blog.hu 2009.04.01. 06:36:28

@Dübörgő Atomegér:
1. Igen, hazudok.
2. Igen, mert hülye vagyok.
3. energiaalsag.blog.hu/2009/03/31/valaki_hazudik_1
(4. Bokorszánynak igaza van a társadalmi vita szükségességével kapcsolatban, csak épp elfelejtette megemlíteni, az mikor is volt.)

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.04.01. 11:35:25

@becquerel:
1-2. Nem hinném, hogy ez igaz! Szerintem jóhiszemű és lelkes vagy! De komolyan!
3. Olvasom!
4. Hát nem volt, hanem van és lesz...

:)
süti beállítások módosítása