A minapi sajtóban szerepel, hogy "A megvizsgált hatból négy reaktortípus tűnik ígéretesnek a paksi atomerőmű majdani bővítése szempontjából".
Ez alapvetően a tegnapi, Akadémián tartott konferencián hangzott el. Az egyik előadásban Dr. Végh János, az MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet igazgató-helyettese ismertette a harmadik generációs technológiákat és piaci elérhetőségüket.
Az elmondottakkal kapcsolatban rövid szakmai kritikával élnék.
Az előadás szerint ki lettek ejtve a 600 MW körüliek, melyeket amúgy sem fejlesztenek már, ez rendben van. De ki lett ejtve az APWR is, mondván, az 1700 MW-os, túl nagy.
Az én ismereteim szerint az APWR nem 1700 MW, hanem 1538 (link, 27. oldal), igaz, tavaly jelentette be a Mitsubishi az EU-APWR-t, az "EU-sított" verziót, amit valóban 1700 MW-ra tuningolnak.
De az előadás azt is kiemelte, hogy az a jó, ha a később kiválasztható típusok már legalábbis engedélyezés környékén járnak, pl. NRC vagy más nemzeti hatóságoknál.
Az APWR (pontosabban US-APWR) NRC engedélyezés alatt áll, ugyanúgy, mint pl. az EPR. Hát pont nem kellene kiszórni. Meg különben is, az a plusz 100 MW annyira sok lenne (az előadásban 1600 MW volt megadva szükséges felső határnak)?
Ezen kívül ki lettek dobva a BWR-ek. Ezzel az a problémám, hogy a világon eddig csak ABWR-ek léteznek, mint ÜZEMELŐ III. generációs típusok! Tehát van velük építési ÉS üzemeltetési tapasztalat is... A többivel semennyi. Az EPR-rel építési, és azzal sem lehet dicsekedni... :-S
Finnország is épített annó VVER-440-et ÉS BWR-t is.
A négy üzemelő ABWR-t 37-43 hónap alatt húzták fel (link, 42. oldal)! Hol van/lesz ehhez képest az EPR? A Mitsu szintén, bizonyítottan fel tud építeni blokkokat 35-40 hónap alatt (link, 15. oldal). Na, hello...
Ha az ATMEA ott van a versenyzők között, akkor miért nincs ott az APWR és az ABWR?
Ja, és az AES-2006 nem felel meg az EUR-nak (European Utility Requirements) földrengésállóságilag, tudom, igaz, hogy Mo. nem az a "földregés-paradicsom"... :-)