Ahogy a korábbi években, 2014 végén is megrendezésre került a szakcsoport év végi közös vacsorája. A választás ez alkalommal az Oktogon bisztróra esett, ahol a galéria részen élvezhettük ki egymás társaságát és a remek ételeket.
Az este megnyitását követően tagjaink belemélyedtek a vacsora okozta örömökbe és kellemes beszélgetés vette kezdetét. A vacsora elfogyasztása után, Vécsi István Áron megtartotta évértékelő beszédét, kiemelve a rendezvényeket melyen képviseltettük magunkat, illetve ismertette az elnökség jövőre vonatkozó terveit. A szakcsoport elnökét követően felszólalt még Dr. Hózer Zoltán, MNT elnök is, aki megosztotta velünk véleményét az idei év eredményivel kapcsolatban. Tiszteletbeli vendégünk, Cserháti András, megköszönte az elnökség munkáját, valamint jelölését a Jan Runermark díjra és büszkén számolt be annak elnyeréséről. Felszólalt még Pokol Gergő, a Fúziós csoport vezetője, aki kiemelte milyen fontos szakcsoportjaink összefogása és közös munkája az elkövetkező időszakban is.
Hagyományteremtő jelleggel, ebben az évben először, az elnökség három FINE tagnak kiosztotta „Az Év FINE tagja” díjat, melyet Bartos Dorottya Júlia, Jezeri András és Velenyák Tamás nyertek el kiemelkedő és lelkes munkájukért.
Az Oktogon bisztró zárását követően a kitartóbb tagjaink még a Pointer Pubban folytathatták a társalgást.