HTML

A mag és az energia

Gonosz atomtudósok vad Cserenkov-sugárzásban a világ elpusztításán fáradoznak. (Igazából energiapolitika, nukleáris energetika, klímaváltozás, de az nem hangzik olyan jól.) A nukleráj jövője a fiatalok kezében van!

FINE a Facebookon

23 év után...

2009.04.26. 00:02 :: Dübörgő Atomegér

1986. április 26-án történt a csernobili atomerőmű katasztrófája.

 

E szikár tény valószínűleg azok közé az ismeretek közé tartozik, amit a világon a legtöbben tudnak ugyanígy, és amit a világon a legkevesebben vélnek tudni másképpen. Senkiről nem tudok, aki vitatná a dátumot, a helyszínt és azt, hogy akkor, ott katasztrófa történt.

 

Mindaz viszont, ami e szikár tény mögött rejlik, az a világot az egyik leginkább és legtöbbféle módon megosztó történet-, probléma- és kérdés-halmaz. Már az is megosztó kérdés, hogy a csernobili atomerőmű katasztrófáját hogyan helyes megközelíteni? Ezen az oldalon szakmabéli társaim leginkább egy tömör, korrekt, természettudományos igényességgel írott összefoglalót várhatnak tőlem. Ilyet viszont már írtak/írtunk a magyar nukleáris szakmában eleget. Ezek közül ajánlanék néhányat:

 

Egy remek, tömör, átfogó, és részletekbe menő anyagokat egyaránt tartalmazó oldal készült a BME Nukleáris Technikai Intézetében 2006-ban tartott konferencia apropóján. Ezen belül különösen ajánlom a sajtószobát, amin belül található egy átfogó és mégis tömör, tényszerű ismeretterjesztő cikk Aszódi Attila billentyűzetéről.

A 2005 tavaszán, a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért és a Magyar Nukleáris Társaság szervezésében Csernobilban járt expedíciónkról készült filmünket ajánlanám azoknak, akik a mozgóképes ismeretterjesztést jobban kedvelik. Kiváló fotóalbumok is készültek ugyanezen útról: album1, album2. És akik igazán részletes, átfogó ismeretek birtokára vágynak, azok szerezzék be Szatmáry Zoltán és Aszódi Attila: „Csernobil; tények, okok, hiedelmek” című pontos, részletes és mégis élvezetesen olvasható könyvét.

 

Az alábbiakban viszont egy részben szubjektív eszmefuttatás következik.

 

Csernobil… Gondolataim, mint megbűvölt bogár a villanykörte körül, újra és újra ott keringenek saját szakmám, és a csernobili atomerőmű környéken akkor élő, ott dolgozó emberek életének legnagyobb, sokuk sorsát teljesen megváltoztató, meghatározó kataklizmája körül. Úgy vélem, ez szakmai ártalom. Nem hiszem, hogy ismerek olyan nukleáris szakembert, aki gondolatait legalább hetente ne fordítaná Csernobil felé. És nem csak mint szakmai kérdés felé, hanem mint morális kérdés felé is!

 

Sokáig úgy véltem, hogy „úriemberként” nem hirdethetem szakmailag megalapozott meggyőződésemet az atomenergia – megfelelő körülmények között történő – alkalmazásának szükségességéről és helyességéről, amíg személyesen meg nem fordulok Csernobilban. Hogy magamnak és a magam példájával is bizonyítsam, hogy az irracionális félelmet valós tudással tényleg le lehet és le kell győzni. És természetesen, hogy igazán biztos tudást a helyszínen szerezzek, hogy olyan emberré váljak, aki tudja, hogy miről beszél, amikor Csernobilról beszél.

 

Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a csernobili katasztrófát hiba kizárólag természettudományos kérdésként kezelni. Valóban igaz, és fontos kihangsúlyozni, hogy a jelenleg legmegalapozottabb, legszéleskörűbb szakmai együttműködéssel konszenzust kialakítva a következő tényeket állapították meg: A Csernobili atomerőmű balesete során a közvetlen áldozatok száma mintegy 50 – a robbanás következtében, szívroham miatt, a tűzoltók helikopter-balesete során, sugárbetegségben, illetve egyértelműen a sugárterhelés következtében kialakult egyéb betegségekben elhunyt áldozatokról beszélünk ilyenkor kizárólag. Ugyanakkor az elszenvedett dózisok becslése alapján mintegy 2200 többlet rákos megbetegedés miatti elhalálozás várható a likvidátorok körében. Jelentősen megnőtt a gyermekkori pajzsmirigyrák a többletdózist szenvedett lakosság körében. A mintegy 4000 megbetegedett gyermek közül 9 halt meg, mivel ez a betegség nagyon nagy arányban gyógyítható. Mindösszesen a csernobili atomerőmű balesete az azt követő 70 év során – a fent említetteket is beleszámítva – 4000 többlet halálesetet okoz a többlet dózisok elszenvedése következtében. Az 50 közvetlen áldozatot kivéve viszont senkiről sem bizonyítható, hogy egyértelműen és kizárólag a csernobili katasztrófa következtében halálozott el, vagy halálozna el a jövőben.

 

Ezeket az iszonyatos számokat minden szakembernek kötelessége észben tartani, hiszen az alapvetően hibás konstrukciójú, pongyolán felépített, gondatlanul üzemeltetett reaktor balesete mindnyájunk számára örök tanulság kell, hogy legyen az atomerőművek biztonságának elsődlegességéről, amit tilos elfelejtenünk, vagy akár csak nem folyamatosan észben tartanunk. Ugyanakkor helyre kell igazítanunk azokat, akik a radioaktív kibocsátások rovására írható áldozatok kapcsán túlzásokat, vagy konkrétan hazugságokat terjesztenek, de ugyanúgy helyre kell igazítanunk a katasztrófát esetleg bagatellizálókat – akár saját kollégáinkat is, még ha csak magánbeszélgetésben fordul is elő ilyesmi.

 

De ha a csernobili katasztrófáról csak ennyit mondunk el, akkor csak töredékét mondtuk el az igazságnak. A kijevi Csernobil Múzeumban található egy tábla ezzel a felirattal: „Est dolendi modus non est timendi”. Szépen lefordítva így hangzik: „Vannak határai a fájdalomnak, de a félelem határtalan”. A csernobili katasztrófa összes áldozatait megbecsülni képtelenség. De mégis jól látható, hogy a legtöbb kárt, veszteséget, áldozatot a félelem okozta különböző módokon. Európa-szerte teljesen feleslegesen sok tízezerrel növekedett az abortuszok száma a balesetet követően. A kitelepített, vagy csak a közelben élő lakosság, illetve a hajdani likvidátorok körében megnőtt az alkoholizmus, az öngyilkosságok aránya és egészségi állapotuk is általában nagyobb mértékben leromlott, mint a hasonló korú lakosságé. Ugyanakkor fontos eredmény, hogy nem mutatható ki a gyakoribb megbetegedések között összefüggés azzal, hogy kisebb, vagy nagyobb mértékű dózisterhelést elszenvedettek csoportján vizsgálódunk! Ennek megfelelően a nemzetközi közösség a bécsi Nemzetközi Csernobil Konferencián azt javasolta, hogy a forrásokat, amelyekből különböző segélyeket, a „csernobili rokkantnyugdíjakat” fizették eddig, fordítsa inkább a gazdaság fejlesztésére, munkahelyek teremtésére, mert feltételezhetően ez jobban hozzájárulna az emberek egészégi állapotának javulásához – életminőségük javulásán keresztül – mint a többletdózisok elleni védekezés.

 

A félelmet pedig, ami tehát önmagában is képes pusztítani, csak részben okozta maga a csernobili katasztrófa. Ki politikai okból, ki bulvárhíreket gyártván, de a legtöbben csak merő ostobaságból, felelőtlenül gerjesztették. Az ő felelősségüket is ideje lenne végre kiemelni!

 

A csernobili katasztrófának van egy transzcendens, vagy ha úgy fogjuk fel, mélytársadalmi megközelítése is. A kijevi Csernobil Múzeum egy installációjában a jellegzetesen ortodox Szűzanya ábrázolást és a felrobbant reaktorblokk fotóját olyan művészi eszközökkel komponálták össze, hogy az alkotás üzenete egyértelműen ez: „Az istentelenné vált Szovjetunió büntetésül kapta Csernobilt”. Tény, hogy a Csernobil szó jelentése „fekete üröm”. És a Jelenések Könyve szerint a harmadik trombitaszó után az angyal valóban fekete ürömmel szennyezi el a „vizek harmadát” (Jel 8,10-11). Szóval a csernobili katasztrófa misztikus, transzcendens értelmezését sem lehet megkerülni. A csernobili expedíció idején sok vitám volt a kollegákkal, hogy ez az üzenet egyfajta racionális értelemben is felfogható és el is fogadható. A szovjet rendszerben olyan emberek szűk klikkje trónolt a hatalom csúcsán, akik fölött már nem állott semmi. Sem egy felsőbb lény eszméje, sem morál, vagy pláne egy alkotmány és az arra épülő jogállamiság, vagy egy kultúra szokásjog-rendje, sem valami mélyebb felelősség tudata, a társadalom bármilyen áttételes kontrollja, nagy távlatokban történő gondolkodás, vagy akár csak az önmagunkban való kételkedés minimuma… Így fordulhatott elő, hogy a reaktorok biztonsága – kicsit sarkítva – párthatározat kérdése volt csupán. Hogy beteges titkolózás akadályozta az információ áramlását, a kérdező magatartás pedig maga volt az eretnekség. Hogy egy elvileg polgári atomerőműben lehetett katonai szigorral parancsot adni, mert a szétválasztandó dolgok nem váltak szét egymástól. A csernobili balesetet pusztán műszaki okokkal és emberi hibákkal magyarázni óriási hiba lenne. Minden konkrét műszaki ok, szervezeti és emberi hiba mögött ott állt a Szovjetunió és annak viszonyai, mint alapvető ok – a szakmában mi ezt root cause-nak mondjuk. Sok minden mellett tehát az is igaz, hogy a csernobili atomerőmű a lényeget tekintve azért és ugyanúgy robbant fel, mint a Szovjetunió maga… És ez észben tartandó, fontos tanulság lehet egy olyan országban, Magyarországon is, amely morális problémákkal küszködik…

 

Illik beszélni arról is, hogy Csernobilnak nem csak áldozatai voltak, de hősei is. A szlavuticsi Csernobil Központban bemutatott dokumentumfilmet nézve sokunkból döbbenetet váltott ki, vagy épp kínos nevetésre ingerelt, amikor láttuk a felvételt, hogy a felrobbant blokk fölé épült „szarkofág” – helyesen: védőépület – befejezésekor a szovjet munkások, mérnökök extatikusan ölelkeznek egy hatalmas molinó alatt, amelynek felirata ez volt: „A Szovjetúnió népeinek barátsága erősebb az atomnál”. Kevesen érthetik meg ma már, hogy az akkori szovjet emberek tudatát nagyon meghatározta a Nagy Honvédő Háború emléke, és a csernobili katasztrófa idején úgy érezték, hogy most rajtuk a sor, hogy a „láthatatlan ellenséggel” ugyanolyan hősiesen küzdjenek, mint nagyapáik, apáik a háborúban. Sokan nem hordták a dozimétereiket, nehogy a limiteket túllépvén az elhárítást végzők köréből kikerüljenek, ezzel társaik megvetését is kiváltva – és a későbbi kutatásokat is megnehezítve szabálytalan eljárásukkal… Férfiak önként jelentkeztek életveszélyes feladatokra, melyek során komoly egészségkárosító hatású dózisokat szenvedhettek el. Pikalov vezérezredes a legjobb katonai hagyományokat felelevenítve együtt tevékenykedett a terepen, de együtt is evett likvidátorként odavezényelt katonáival. A reaktorra homokot szóró helikopteresek, akik a halál biztos tudatában is végrehajtották a parancsot – ők mindannyiszor megrendítenek, ahányszor rájuk gondolok. Ők hősök is voltak. És ugyanakkor áldozatok is. Életüket, egészségüket kockáztatták, vagy éppen fel is áldozták. És áldozatok duplán is, mivel mindezt egy olyan rendszer, állam vélt védelmében cselekedték, amely azóta összeomlott és maga után sok szépet nem hagyott. Talán Valerij Legaszov a legjobb példája mindennek, aki felelős, hős és végül áldozat lett egy személyben.

 

Én a hősök előtt tisztelgek, az áldozatokat pedig gyászolom. A tanulságokat meg próbálom észben tartani, és akivel lehet megértetni. És keresem a további, még meg nem értett tanulságokat is. Úgy vélem, ez kötelességünk.

 

Ugyanakkor el kell azt is mondani, a jelenről és az életről is beszélve végre, hogy Csernobil környéke, sőt az erőmű körül kialakított lezárt zóna egyáltalán nem a halál völgye, ahogyan azt fekete-fehér felvételekkel, megrendítő zenei aláfestéssel és tendenciózus dramaturgiával sok „dokumentum film” érzékeltetni próbálja. A lezárt területen belül a baleset óta folyamatosan több ezer ember dolgozik. 2000 december 15-ig az atomerőmű tovább működött, de munkával jár a leállított blokkok „üzemeltetése” is, és folyamatosan vizsgálják a területet. Hamarosan új védőépület is épül a felrobbant blokk fölé. Mintegy 400, főleg idős ember visszaköltözött a lezárt területre, amely nagyrészt érintetlenné vált, így a természet ott ismét rendkívül gazdag arcát mutatja. Természetesen a területen folyamatos monitorozás szükséges, mivel a baleset után visszamaradt szennyezések jellemzően ma is néhányszor nagyobb dózisteljesítményeket okoznak a természetes háttérsugárzásnál, néhány folton pedig akár kiugró értékek is előfordulhatnak. Pripjatyot ugyan kiürítették, de Csernobil városa ma is él – expedíciónk során oda jártunk „menzára”. És a közelben épült fel a hajdani pripjatyiak új városa, Szlavutics is, ahol nekünk szállásunk volt és igen sok vidám órát is töltöttünk a helyiek társaságában.

3 komment

Címkék: vélemény baleset csernobil

A bejegyzés trackback címe:

https://nukleraj.blog.hu/api/trackback/id/tr911083655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pescade 2009.04.27. 01:40:21

Én valahogy nem ragaszkodtam volna annyira a hősökhöz, ha lett volna mód elkerülni a katasztrófát

A Szovjetunió vezetését meg szerintem nem érdemes összemosni a magyar vezetőkkel - annak ellenére, hogy nem volt kontrolljuk, még nem biztos, hogy amorálisak voltak.

Csernobi valósága meg nyilván nem szimpla B-horror mutáns óriásszúnyogokkal, de az elburjánzó rezervátumnak sem tudok annyira örülni.

A félelemben igazad van, de ne tegyünk úgy, mintha ez csakis a tudatlanság és babona hatására alakult volna ki. Sőt, miért ne vehetnék Csernobil járulékos kárának azt, ha pl. egy likvidátor nem bírta feldolgozni a tényt, hogy milyen körülmények között dolgozott, aztán milyen esélyei lehettek az állami egészségügyben, inni kezd, pszichés problémái lesznek stb. - ez nem Csernobil hibája ugyan, de benne van a hatása.

Amanitin2 (törölt) 2009.04.27. 08:05:11

Ez a Csernobil téma azt hiszem lótüdő ahhoz képest, ami az atomfegyver gyártó és fejlesztő reaktorok és üzemek környékén ment. És amikről soha nem fogunk megtudni semmi konkrétat, mert nem voltak nemzetközi érintettek.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.04.27. 10:01:18

dd aka kertagár:
A 4. bekezdéshez:

Természetesen Csernobil áldozatainak tekintem azokat is, akik nem magától a sugárterheléstől szenvedtek -- mint azt egyértelműen ki is fejtettem írásomban. A félelemnek valós alapot adott a baleset, és ugyanakkor sokan gerjesztették. A baleset okozói, és a félelmet gerjesztők egyaránt felelősek -- ez lenne a veleje gondolatomnak.
süti beállítások módosítása