HTML

A mag és az energia

Gonosz atomtudósok vad Cserenkov-sugárzásban a világ elpusztításán fáradoznak. (Igazából energiapolitika, nukleáris energetika, klímaváltozás, de az nem hangzik olyan jól.) A nukleráj jövője a fiatalok kezében van!

FINE a Facebookon

Zwentendorfi kirándulás

2011.05.24. 14:08 :: FINE

FINE Áprilisban szakmai kirándulást szervezett Ausztriába. A kirándulásról született egy cikk a Pikk Ászban (szerzők: Geri, Lidi, Robi).

 

Zwentendorf

 

Nem így terveztem a hétvégémet. Szerdán még úgy gondoltam, hogy tanulással, táncolással, pónisimogatással és rokonlátogatással töltöm az időm, azonban csütörtök hajnali 3 órakor fizikus szomszédaim felajánlották, hogy menjek velük Ausztriába, Zwentendorfba atomerőmű-látogatásra, a FINE (Fiatalok a Nukleáris Energetikáért) szervezésével. Sürgősen kerestek embereket a megüresedett helyekre. Nem sokáig haboztam – még szép, hogy jelentkeztem!

Az indulás péntek reggel 6:30-ra volt tervezve. Mi a koliból 6:00-kor indultunk el, majd rövid ismerkedés után sikerült a buszban elfoglalni a hátsó helyeket. A túra résztevői között voltak egyetemisták, valamint a Paksi Atomerőmű dolgozói is. A csoportban összesen ketten voltunk lányok, így eleinte furcsa és érdeklődő tekinteteket kaptam. Majd megszoktak.

Miután a busz kigördült az ELTE TTK parkolójából, egy benzinkút kivételével meg sem álltunk Bécsig, ahol egy rövid angol nyelvű tájékoztató után megtekintettük a Bécsi Műszaki Egyetem tanreaktorát. Ez egy medence típusú, TRIGA reaktorcsaládba tartozó reaktor, melyet oktatási, kutatási és izotóptermelési célokra használnak (innen ered a reaktorcsalád neve is: TRIGA= Training, Research, Isotope Production, General Atomic).

Merőben más látványt nyújtott az ittenihez képest: a reaktor egy nagy, napfényes, hangárszerű épületben helyezkedett el, ahol meglepő módon nem láttunk fehér köpenyes embereket, sem sugárkaput. A reaktortartály nagyjából 7 m magas, impozáns torony volt a hangár közepén. A tetejéről közvetlenül letekinthettünk a reaktor magjába, ami alattunk több méter mélyen kéken világított (Cserenkov-sugárzás). A reaktor hőteljesítménye ott tartózkodásunk idején folyamatosan 250 kW volt. Az idegenvezető elmondása alapján azonban a reaktor impulzusüzemben hatalmas, 40 ms-ig akár 250 MW (!) teljesítmény leadására is képes. Ezt a reaktor különleges üzemanyaga (urán-cirkónium-hidrid) teszi lehetővé.

Ezután az alagsorban kísérleteztünk folyékony nitrogénnel. Szupravezetőt csináltunk a fém kiskocsikból, így azok a mágnesekből összerakott sínpálya fölött lebegve tudtak „száguldani”. Furcsamód, ha lelocsolják a kezünket folyékony nitrogénnel, az nem fáj, nem fázik, egyszerűen csak csíp egy picit. Majd megpróbáltunk robbanást előidézni PET palackba zárt folyékony nitrogénnel, de sajnos az üveg eresztett, így a gáz kiszabadult. Robbanás tehát nem lett, de felettébb vicces jelenséget idézett elő: egy kb. 30 fős csoport körülállt egy fél literes palackot, ami gurult le az emelkedőről. Erre a kis csapat, követve a “bomba” mozgását, folyamatosan araszolt hátra. Végül nevetés közepette valaki lecsavarta a tetejét, s megbizonyosodtunk róla, hogy a gáz mind kiszabadult már régen.

A következő úticél már a Bécstől nagyjából 60 km-re nyugatra, a Duna partján fekvő kis település, Zwentendorf volt. Ez egyedülálló hely a világon abból a szempontból, hogy itt van egyetlen olyan atomerőmű, ami habár teljesen felépült, sosem állították üzembe. Az erőmű 1972-től kezdve 6 évig épült, majd miután elkészült, a növekvő tiltakozás hatására népszavazásra bocsátották a kérdést egész Ausztriában: elinduljon-e az erőmű, avagy sem? A népszavazás sajnálatos módon az akkori, atomenergiát támogató osztrák kancellár személyére vonatkozó szimpátiaszavazássá fajult, akit politikai ellenfelei egy sikertelen népszavazással próbáltak lemondásra kényszeríteni. Így már nem is annyira meglepő módon, ~30000 szavazatkülönbséggel leszavazták az erőmű működését. Később még voltak kisebb-nagyobb próbálkozások az erőmű elindítására, Csernobil után azonban ezek is elmaradtak. Sőt, Ausztria 1999-től alkotmányosan tiltja az energetikai célú nukleáris reaktorok építését. Az osztrák atomenergia története ezzel már azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődött volna... A hiányzó villamos kapacitás pótlását a szomszédban épített szénerőművel oldották meg. Ausztria azonban így is importból kénytelen fedezni villamosenergia igényének kb. 10 %-át, melynek egy része külföldi atomerőművekből származik. (Ez elég vicces helyzethez vezet, hiszen az osztrákok ellenzik az atomenergiát, a konnektorból mégis a belőle nyert áramot használják.)

A jelenlegi tulajdonos, az EVN (Energie Versorgung Niederösterreich; mottó: Használd Okosan az Energiát) cég, az eredeti 1,3 milliárd eurós építési költség töredékéért vásárolta fel, és alakított ki látogatóközpontot. Az erőmű mellé és tetejére napelemeket telepítettek, melyek néhány száz környékbeli háztartás áramigényét fedezni tudják. A 700 MW-osra tervezett, forralóvizes reaktort német és indiai mérnökök oktatására használják, akik itt biztonságos körülmények között tudják gyakorolni egy atomerőmű működtetését. A cég egyik emberétől megtudtuk, hogy néha akciófilmek forgatására is kibérlik az üresen álló „szellemreaktort”.

Az épület méreteit jellemzi, hogy több mint 1000 helyiség található a méter vastag vasbeton falak mögött, melyek akár egy repülőgép becsapódását is kibírnák. Az erőműbe belépve angol nyelvű idegenvezetés fogadott minket, akik figyelmeztettek, hogy jól öltözzünk fel, hiszen az egész évben fűtetlenül álló, ablakok nélküli épületben igencsak lehűl a levegő. Védősisakkal a fejünkön először az erőmű csarnokába mentünk. A csarnok közepén hatalmas mélység tátongott, ez vízzel feltöltve eredetileg a kiégett fűtőelemek hűtésére szolgált volna. Itt láthattuk még a reaktortartály, szemléltetés céljából eltávolított fedelét.

Maga a reaktortartály egy óriási (40 m átmérőjű), gömb alakú kondenzációs kamrában található. Normál működés során itt történik a gőzkondenzáció, valamint a lecsapódott víz tárolása. A kamrán belül sétaútvonalat alakítottak ki, ahonnan a teljes technológia (hőcserélők, pumpák), melyek működő reaktorban egy látogató számára megközelíthetetlenek, jól láthatóak voltak. A reaktortartály alatt a szabályzórudak kezelésére szolgáló helyiséget tekintettük meg, ahol oktatási célokra még a rudak mozgatását végző elektronikus hajtásokat is meghagyták.

Ezután jött a kontrollszoba, ami számtalan analóg kijelzőjével és kapcsolójával egy az egyben a hetvenes évek hangulatát idézte. Megtaláltuk a reaktor leállítását végző nagy piros gombot is, csak sajnos nem volt mit leállítani.

Az egész épületben olyan érzésünk volt, mintha megállt volna az idő. A berendezési tárgyak – reaktortartály, pihentető medence, csövek, daruk – mind használhatónak tűntek, mintha a személyzet csak egy ebédszünet erejéig hagyta volna ott az erőművet. Csupán az itt-ott megjelenő rozsdaréteg, és a rogyadozó korlátok jelezték az építés óta eltelt 30 évet.

Néhány perccel később, mikor már a jóféle osztrák virslit ettük az erőmű büféjében, akkor tudatosult bennünk, hogy egy atomenergia-ellenes kampány részesei lettünk. A napenergiát hirdették az erőmű ellenében. Tulajdonképpen jót nevettünk, mikor kiderült, hogy Ausztriában a zöldek “Atommentes Ausztriát” akarnak “Atomenergia- mentes Ausztria” helyett. Végül is megoldható, hogy atomok egyáltalán ne legyenek az országban… Még az sem győzött meg minket, hogy az atomerőművek leállításáért kampányoló aláírásgyűjtő ívet Michael Jackson és John Lennon is aláírták. Végül nem sokkal később visszatértünk a buszhoz, s a fertőrákosi szállás felé vettük az irányt.

A panzió gyönyörű volt. A szobák 3 ágyasak voltak, s mivel ketten voltunk lányok, kaptunk egy lányszobát. A szürkemarha-pörkölt vacsora, és egy kis szieszta után este fél 10 körül 4-en elindultunk körbenézni a faluban, majd a Fertő tó partja felé vettük az irányt. Igazából azt hittük, hogy a móló végéről az egész tavat belátjuk – tévedtünk. Csak egy kis részét láthattuk, minthogy az már itthon kiderült. Viszont szép volt, s ezen nem változtat az, hogy a túlparton nem osztrák, hanem még magyar házak ablakai világítottak. Összesen 7 km-t gyalogoltunk, mire újra a szálláson voltunk, tele az út során szerzett élményekkel.

Másnap fél 10 előtt nem sokkal mentünk le reggelizni. A továbbindulást 10-re tervezték, nagyjából sikerült is betartani. Kényelmesen elhagytuk a szállást, majd kisebb nagyobb táskaátrendezések után nekivágtunk az útnak Ausztria felé. Pár háztömb után meg is álltunk a Fertőrákosi Kőfejtőben, ahol szabadon fedezhettük fel a barlangot és a kagyló mintázatú sziklákat. Fél óra alatt kényelmesen körbejártuk a létesítményt, majd folytattuk a túránkat. Útközben láttunk aranyos kis mangalicákat, juhokat, szamarakat, lovakat és szürkemarhákat. Volt egy apróval működő malacetető, ami kukoricaesőt csinált, mind a malacok, mind a mi örömünkre. A határon való átkelés után akaratlanul is összehasonlítottuk Magyarországot Ausztriával. A legszembetűnőbb különbség az őrbódéban leledzett. A magyaroké rozsdás, elhanyagolt külsejű, lerobbant bódé, míg az osztrákoké szépen rendben tartott, fehérre festett házikó.

Miután beértünk a faluba, kisebb keresgélés után találtunk egy csárdát, ahol kedvünkre ehettünk/ihattunk, majd sör és/vagy fagyi után elkezdtünk visszaszállingózni Fertőrákosra. Miután mindenki megérkezett, negyed 4-kor útnak indultunk Budapest felé. A percre pontosan 3 órás út után már gyalog mentünk vissza a koliba. Hihetetlen jó érzés újra itt lenni, ennyi élménnyel feltöltődve. Az arcom picit leégett, a térdem enyhén fáj és már éjfélkor leragadt a szemem. Összességében azonban nagyon megérte elmenni.

Szólj hozzá!

Címkék: ausztria bécs túra fertőrákos zwentendorf

A bejegyzés trackback címe:

https://nukleraj.blog.hu/api/trackback/id/tr642928759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.