Az alábbi cikk a legfrissebb Élet és Tudományban jelent meg (kiemelésekért köszönet Hadnagy Lajosnak):
ATOMKATASZTRÓFA
1986. április 26-án az ukrajnai Csernobil atomerőművében bekövetkezett az emberiség addigi legnagyobb nukleáris balesete. Az erőmű 4-es reaktorblokkját több robbanás rázta meg, a kitörő tűzben teljesen szétroncsolódott. A szovjetek napokig próbálták titkolni a balesetet, illetve annak súlyosságát. Azonban a nyugati országokban a normális sugárzás sokszorosát mérték a következő napokban, a katasztrófa hamarosan az egész világ ügyévé vált. A baleset az úgynevezett INES-skálán a legsúlyosabb, 7-es besorolást kapott.
Április 26-án hajnali 1 óra 24 perckor két robbanás történt, majd a folytatódó láncreakcióban szétroncsolódott a 4. reaktorblokk több mint 1000 tonna súlyú tetőzete és tűzgolyó lövellt ki az épületből. Kigyulladt a reaktor, 50 millió curie radioaktivitás szabadult fel, ami 30-40-szerese a hirosimai atomtámadásnak! A katasztrófát elsősorban emberi hanyagság okozta, mivel egy kísérlet miatt az erőmű teljesítményét a normális szint 7%-ára csökkentették, a biztonsági rendszert azonban nem állították át. Hozzájárult a baleset súlyosságához az a tény is, hogy a keleti blokk országaiban bevett atomerőmű-tervezésnek megfelelően grafitrudakkal oldották meg a reaktor hűtését, amelyek szintén kigyulladtak. Nyugaton ekkoriban már csaknem mindenütt vízzel hűtötték az atomerőművek reaktorelemeit, ami sokkal biztonságosabb ilyen helyzetekben. A tüzet csak néhány nap múlva sikerült eloltani, ugyanakkor a reaktormag nem olvadt meg teljesen. Máig eltérő adatok keringenek arról, hogy a reaktormag teljes radioaktivitásának hány százaléka szabadult ki. A hatóságok csak 1986. május 11-én jelentették be hivatalosan, hogy a grafittüzet megfékezték.
Leállították az erőművet, és mintegy 1800 helikopteres "bevetéssel" próbálták elfedni és betemetni a sérült reaktort. A helikopterekről főleg homokot, ólmot, bórt, dolomitot, agyagot szórtak a sérült blokkra. A mentési munkákban 1987 végéig majdnem 200 ezer ember vett részt, akik közül az első napokban résztvevő, úgynevezett "likvidátorok" iszonyatos sugárzásnak voltak kitéve. Egyidejűleg megkezdték az erőmű környezetében élők evakuálását is. Már április 27-én 45 ezer embert
lakoltattak ki az erőműhöz közel fekvő ukrán városból. Május elejére az erőmű 10 kilométeres körzetét ürítették ki, végül május 4-ére már a reaktor 30 kilométeres körzetéről ismerték be, hogy lakatlan. 1986 tavaszán és nyarán mintegy 116 ezer embert telepítettek ki, a következő években újabb 210 ezer embert evakuáltak, ma a lezárt zóna 4300 négyzetkilométer nagyságú!
Hírzárlat és nemzetközi reakció
A szovjet televízióban csupán április 30-án mutattak néhány retusált fel vételt a balesetről, ezzel is csökkentve a lakosság növekvő félelemérzetét. Valójában a szovjet hatóságok kezdettől a baleset tényének eltitkolására, majd bagatelizálására törekedtek. Ugyanakkor a katasztrófa erősségét jelzi, hogy napokig nem lehetett a helikopterekről olyan felvételeket készíteni, amelyek a sugárzás miatt ne váltak volna használhatatlanná. A tájékoztatásban az áttörést a nyugati nyomás hozta meg. A radioaktív felhőt az időjárási viszonyok először északi irányba indították. Egy Csernobiltól 1200 kilométerre fekvő svédországi atomerőműben már április 28-án reggel automatikusan bekapcsolt a vészjelző a megnövekedett sugárzási szint miatt. Miután a svéd hatóságok kizárták a saját létesítményük hibájának a lehetőségét, a gyanú kelet felé fordult, és az irányadó szélirányból arra következtettek, hogy egy a Szovjetunió területén lévő nukleáris létesítmény a felelős a történtekért.-Nyugaton a katasztrófának az NSZK-ban volt a legnagyobb visszhangja. A magenergiával kapcsolatban hagyományosan elutasító, óvatos Nyugat-Németországban hosszú hónapokig első számú vitatémának bizonyult a baleset. A Német Időjárási Szolgálat május 1-jén Dél-Németországban a levegő normális radioaktivitás-szintjének 15-20-szorosát észlelte. Napokon belül az egész NSZK-ban megnőtt a radioaktivitás, emelkedett az élelmiszerek, mindenekelőtt a leveles zöldségek és a tej sugárszennyezettsége. A kormány (akárcsak Magyarországon) óva intett ezek fogyasztásától, a német parasztokat felhívták, hogy ne hajtsák ki a teheneiket legelni. Megtiltották a kelet-európai országokból származó friss élelmiszerek behozatalát. Átvizsgálták az atomerőműveket, és végleg bezárták az egyetlen grafitszabályozós reaktort. Felmerült a játszóterek ideiglenes lezárása is.
Magyarországon késve indult meg a tájékoztatás, és szovjet nyomásra - a keleti blokk valamennyi országához hasonlóan - először eltitkolni, majd kisebbíteni próbálták a balesetet. Ennek megfelelően fel sem merült, hogy olyan szigorú biztonsági intézkedéseket hozzanak, mint az NSZK-ban. A széliránynak köszönhetően a radioaktív felhő május első hetében érte el az országot. Ugyanakkor a híradásokban bemutatták a katasztrófával kapcsolatos megdöbbentő felvételeket. Megrázó volt látni a híradókban, ahogy az emberek a reaktornál leugráltak az őket szállító helikopterről, homokzsákkal a kezükben rohantak a sérült reaktor pereméhez, ledobták zsákukat, majd visszafutottak a járműhöz. És ez így ismétlődött naphosszat.
A szovjetek nem tudták többé titkolni a katasztrófát. A hírzárlat oldásaként április 28-án este rövid hírként közölték a "baleset" tényét, 29én már "katasztrófáról" szóltak, amelynek azonban csupán két halálos áldozata volt. A nemzetközi sajtó ugyanezen a napon tudósított először részletesen a katasztrófáról, de képanyaggal még nem tudott szolgálni. Először amerikai műholdképek készültek, de ezeket nem hozták nyilvánosságra.
A halálos áldozatok számát nehéz megbecsülni, azonban tény, hogy a baleset közvetlen következményeként viszonylag alacsony ez a szám. A szerencsétlenség napján 3 tűzoltó halt bele a sérüléseibe, az azt követő 50 napon belül 17 ember halt meg.
Közben az erőmű környezetéből több mint 500 személyt kezeltek kórházakban sugárfertőzés miatt. A WHO 2005-ös becslése szerint hozzávetőleg 4000 ember halt meg a sugárszennyezés következményeként.
Tiltott zóna
Az evakuálások és a sugárveszély el lenére több mint ezren heteken belül visszaköltöztek a lezárt területre. Főképp idős emberekről volt szó, akik a nehéz anyagi körülményeik és a hiányzó állami gondoskodás miatt nem láttak más lehetőséget az életük folytatására. Sokan lebecsülték a sugárveszély nagyságát is. 25 év telt el, ám egyes ma is élő visszatérők szerint "nagyon sokan haltak meg" közülük. Viszont különböző dokumentumfilmekben azt is többen nyilatkozták, hogy semmilyen panaszuk nem volt a visszaköltözésüket követően. Csernobil faluban, amely az erőműtől néhány kilométerre délre fekszik, ma is mintegy 100 ember él. Sőt, 2001-ben megnyitották a község ortodox templomát, a vasárnapi istentiszteleteken mintegy 30 résztvevő van. A lezárt területek egykori és mai lakói egyaránt 60 dolláros (mintegy 12 000 forint) nyugdíjra jogosultak az ukrán államtól a 47. életévük betöltésétől. Az ott élők ma is helyben termelt zöldségeket és gyümölcsöt fogyasztanak. Nehéz megállapítani a kockázat valós nagyságát: rendkívül rossz a gazdasági helyzet, hatalmas a szegénység és a munkanélküliség, nagy az alkoholizmus, sőt nő a HIV-fertőzöttek száma is. A faluban külföldi tudósok is élnek egy, a számukra épített kicsi szállodában, ők speciális engedéllyel tartózkodhatnak Csernobilban korlátozott ideig. A hotel egyben a tiltott zónát irányító ukrán hatóság és különböző ukrán tudományos intézmények székhelye is. A falu útjain táblák óvnak a nyaranként feltámadó, rendkívül veszélyes, nagy radioaktív tartalmú porfelhőtől. Kifejezetten ennek a kivédésére óvóhelyiségeket alakítottak ki Csernobilban, amelyekben a táblák szerint azonnal menedéket kell keresni porfelhő esetén.
A lezárt, közel 5000 négyzetkilométeres terület első ránézésre valóságos rezervátumnak tűnik. Jávorszarvasok, farkasok, szarvasok gyakran bukkannak fel, az elhagyott falvakban burjánzik a természet. Másrészt feltűnő az is, hogy szinte minden ház, a városi lakótelepek valamennyi lakása rablók áldozata lett. Még a reaktor közvetlen környezetét sem kímélték a fosztogatók, hiába van elvben lezárva a teljes terület. Pripjaty hajdan 50 ezer lakosú városát fél nap alatt evakuálták 1986. április 27-e délutánján. Fosztogatók vittek el a lakásokból szinte minden mozdíthatót. A város ma szellemváros, a lakótelepi sorházak között csupán az elhagyatott utcákat vaddisznók és kóbor kutyák járják. A város egykori színháza mellett ma is ott vannak az egykori díszletek, amelyekkel a május 1-jei ünnepségre készültek. A fosztogatók figyelmét a hátrahagyott "járműpark" sem kerülte el. A mentés során használt járműveket és helikoptereket egy központi "temetőben" gyűjtötték össze, mivel a sugárzás miatt használhatatlanná váltak. Ma jórészt kibelezett helikoptereket és autókat látni itt, hiába a gyűjtőhely körül felhúzott szögesdrótkerítés.
A többi blokk tovább üzemelt Az atomreaktor négy blokkból állt egykor, és a sérült 4. blokkon kívül a másik hármat 1988-ban újraindították. A közel kétéves "takarítómunka" után az ukrán hatóságok azt állapították meg, hogy az ott foglalkoztatott személyzet semmilyen egészségi károsodásnak nem lesz kitéve a továbbiakban. Az Európai Unió nyomásának és anyagi kompenzációjának eredményeként végül 1991 októberében végleg befejezte a működését a 2. blokk, 1996 novemberében pedig leállították az 1. blokkot, végül 2000 decemberében a 3. blokkot is.
A 4. blokkot ma is szarkofág veszi körül. Belül az egykori 190 tonnás reaktormagból még hozzávetőleg 150-180 tonna anyag van, jórészt megolvadt formában (illetve porként vagy folyadékként) lévő urán, plutónium, grafit és homok. Régóta cél egy új szarkofág építése, amelyet a régi fölé húznának fel. Annyi előrelépés történt eddig, hogy az eredeti szarkofág tetejét megerősítették. Az új szarkofágot 260 méter hosszúra, 150 méter szélesre és 100 méter magasra tervezték.
*MACZÁK MÁRTON
